2014. február 3., hétfő

A PENTATHLON

Nagyon féltem. Mitől? Hát a kudarctól, mert amire ifjonti hévvel, részben edzőtársamat heccelve vállalkoztam az első látásra jó poennak tűnt de második szemrevételezésre már akkora hegyként tornyosult előttem mint a Himalaya.

Már napok óta törtem a fejem, matekoztam, milyen súlyokkal kellene az egyes gyakorlatokat végezni, hogy egyáltalán kibírjam valahogy az öt kihívást, de nem tudtam dönteni. Szóba került kérem a snetchnél még a @16kg is, persze erről kedves edzőtársam azonnal lebeszélt, hogy ne szégyenítsem magam. Kibicnek semmi sem drága és magamban többször elküldtem melegebb éghajlatra.

Mindegy elérkezett a nap a penthatlon kihívás napja, 16h a kezdési időpont Kacsa edzőtárs lesz a drukker és a számlálóbíró stb. Erre Anna - a feleségem - gyorsan átírta az ütemezést mondván 16h-ra hozzám jönnek ha egyáltalán akarok ma valamit vakerászni akkor 3-tól 4-ig enyém a pálya. Nem voltam éppen lelkileg egyben kellet volna még az az egy nyugodt óra, no meg lássuk be egy számlálóbiztos aki szurkol nagyon sokat tud segíteni.

Nekivágtam.

Kacsa olyan jó fej volt, hogy hozta a tabletjét, szépen beállítva az idők rajta, ez sokat segített, köszönöm neki!

Az első feladat a 120 ismétlés clean volt a súly letétele nélkül. @24kg-val vágtam neki. Már az első cleannál éreztem kemény lesz de meg tudom csinálni. 10-esével mentem egészen 80-ig mint a gőzmozdony, ott átváltottam 5-5 ismétlésre karonként ami használt az bicepszemnek de olyan volt mint a lassított felvétel. így is 4:55 alatt végeztem maradt még az 5 perc pihenőidő felett több mint egy percem. Biztató volt a dolog, és úgy gondoltam ha nem is megy végig az 5 versenyszám 3 azért tutti menni fog. A clean&pressban vagyok a legerősebb, de azért 120 ismétlés felrántásból már a kezeimben volt.

2 feladat clean&press 60 ismétlés letétel nélkül @24kg-val  Az első nyomásnál éreztem b@ssza meg ez simán megvan.6-osával mentem karonként mint a gép azt hiszem 40 körül pihentem egyet rack pozícióban, és láttam hogy borzasztó jó időt fogok futni. Toltam a visszalévő ismétléseket és aki hiszi hiszi aki nem hiszi nem hiszi 3'47" alatt végeztem. Önkívületi állapotba kerültem, de a 2+5 perces piheő alatt megjártam a poklot. Felötlött bennem először,  - fokozatosan kúszott elő belőlem a fáradtság - hogy ennyi volt feladom, de ránéztem az edzőtársamra aki melettem nyomta a saját programját mint süket a csengőt - és rögtön tudtam folytatnom kell. Na jó mondtam magamban, a jerj ( push presst csináltam helyette a térdem miatt) volt a fekete ló az jött harmadiknak. Arra gondoltam még azt megcsinálom, aztán a snetchen úgyis elvérzek de legalább a böcsületem megmaradt. Pihenőidőben mondtam is edzőtársamnak, olvastam egy régebbi edzésnapló bejegyzésemben hogy " @28kg-val annyit tudok nyomni amennyit csak szükséges", de most ezt nem éreztem jogosnak a @20kg-val sem. Nem tudtam hogy fogom túlélni, de ami jóhít nincsen a gyakorlatban végre clean, egyszer feltornászom mellmagasságba a bellt és kész, ott virgonckodom vele.

3. feladat Jerk ( helyett pushpress) @20kg-val 120 ismétlés. Karonként 10-10 ismétléssel mentem egészen 80-ig, majd átváltottam megint az 5-5 ismétlésre ami zabálta az időt, lassított felvételnek tűnt, és halálosan felb@szott idegileg. 4:55" alatt végeztem, de nem éreztem a vállaimat, viszont megint volt egy plusz pihenőpercem gondolkozni.... Kacsát mindig azért b@sztatom, hogy legyen pozitív, rajtam meg megint erőt vett a hitetlenség. Úgy gondoltam a következő feladatból elég lesz a 80 ismétlés, és az utolsó pushpressben ha valamit alibizek már az is 1000 pont felett van és kész, dudált a bőrgyár mehetünk a műtétre. De az első half snatchnél fordult a kocka.

4. feladat half snatch @20kg 108 ismétlés.

6-osával fogtam neki karonként és már az első samurai/death snatcnél éreztem - na öreg ez nem lesz meg. Ahogy haladtam előre különböző végcélokat tűztem ki magamnak. jajj csak elérjem az 50-et és amikor teljesült akkor: "na jó legyen 62" stb. Közben önkívületi állapotba kerültem és azt a végcélt tűztem ki magamnak, hogy karonként meglegyen a 9-9 sorozat és akkor az 92, az pedig már nem olyan égő, vagy mégiscsak magyarázható valahogy. Na szépen meglett a 2x9x6, és elkezdtem számolni. Először beírtam a táblázatba 92-t, majd újra átszámoltam és akkor 104 jött ki eredménynek. Aztán az edzőtársamat is bevontam a számolásba, de edzés közben volt úgyhogy neki sem ment a koncentrálás, végül a magam legnagyobb meglepetésére kisütöttem hogy 2x9x6 az pont 108 - azaz ezt a számot is kimaxoltam méghozzá 5:20 alatt.

Az 5. feladatra 120 pushpress @20kg-val nem érdemes sok szót fecsérelni, mert annyira fel voltam dobva, hogy azt gondoltam ha itt döglok meg akkor is kimaxolom. 10-esével karonként 60-ig, majd a szokásos 5-5, de akkor már annyira jól álltam idővel, hogy a vége örömmámorban telt.

Kész lettem és egyáltalán nem hittem elhogy ez velem történt, túlzás nélkül azt állíthatom életem egyik legboldogabb pillanata volt, és legboldogabb 10 perce. Sőt még órákkal a gyakorlat végezte után sem hittem el, hogy ez velem megtörtént.

És hogy mit hoz a jövő? lehet-e ezeken a súlyokon változtatni. Első blikkre azt válaszolom, hogy nem, kihoztam magamból a maximumot....igen ám csak az időeredmények nem ezt igazolják. Az a clean&press kevesebb mint 4p alatt azt sejteti, hogy mehetne az @28kg-val is. Igen ám csak utána még jön majd 3 gyilkos szám. Szóval ez apenthatlon azért egy nagy sakkjátszma is a súlyokkal és piheőidőkkel.

Ennyi volt mára Huston kiszáll! Villany leo!

Nincsenek megjegyzések: